Dobogót érõ három pont a tét
Ma este a déli parton a Vörös Ördögök a Szentekkel néznek szembe, a tét pedig nem kevesebb, mint a Premier League tabellájának harmadik helye.
Kétségtelen, hogy mind két gárda az idei legfontosabb három pontjáért fog harcba szállni. Míg a mérleg nyelve a United felé billen formajavulás tekintetében, addig a Southamptont a hazai pálya adta elõnyök segíthetik majd. Bár mindkét gárda igen fontos játékosokat kénytelen nélkülözni, talán e téren is a United van jobb helyzetben, ahol már hozzászoktak a kényszermegoldásokhoz és sorozatban az 5. gyõzelmükért szálnak harcba, míg a Szenteknél látható formaromlást jelent a sérült játékosok hiánya.
Az összecsapás további pikantériája, hogy a két gárda trénere ugyan földiek, és már dolgoztak is együtt, de viszonyuk nem éppen mondható felhõtlennek. Ugyanis még 2004-ben történt, hogy Koeman az Ajax vezetõedzõjeként és Van Gaal a klub sportigazgatójaként, szakmai kérdések miatt, összerúgták a port egymással.
Van Gaal aki ugyan a mérkõzés elõtti sajtótájékoztatóján elismerte, hogy kollégája remek munkát végzett a Southamptonnál, kicsit azért odaszúrt az ellenfélnek, mondván: "Minden szezonban van egy meglepetéscsapat, amely eleinte jól szerepel, de a lényeg az, hogy a végén ki lesz majd elõl."
De nézzük akkor, mire számíthatunk a két gárdától, a ma esti nagyon fontos összecsapás alkalmával!
A Szentek általában a 4-3-3-as rendszert létesítik elõnyben, de Morgan Schneiderlin, Jack Cork és Toby Alderweireld hiányában, Koeman újragondolva a stratégiát átválthat a 4-2-3-1-re, ami csak kis mértékben tér el az általa elõnyben részesített rendszertõl, de jelen esetben hasznosabbnak bizonyulhat.
Ha rendszeren kénytelen is lesz változtatni a Southampton, a stílusuk változatlan marad. Ebben a szezonban ugyanis remek labdabirtoklási mutatókkal rendelkeznek, és a gyors letámadásokban is jeleskedtek, amellett hogy remekül védték területeiket, bátran kitámadnak a szélsõ védõik is.
Az erõs középpálya jóvoltából, a Southampton képes volt kézben tartani az irányítást és eredményes lenni, olyan éles csatárral, mint Graziano Pelle, aki ebben a szezonban bebizonyította, hogy a legkisebb rést is megtalálva, gólra tudja váltani társai kitartó munkáját.
Viszont Schneiderlin hiányát biztosan nehéz lesz pótolniuk, ugyanis õ az, aki a középpályán összekötötte a szálakat, hasonlóan erõs befolyással bír, mint Michael Carrick a Unitedben. Ahogy az elmúlt mérkõzések is mutatták nem ugyanaz nélküle Koeman gárdája, ahogy Van Gaalé sem volt az Carras nélkül.
Ez viszont egy igen jelentõs különbség lesz, ami a United malmára hajthatja a vizet. Mindazonáltal, a Vörös Ördögök egyre jobb formába lendülnek, és a Stoke elleni játékukkal bizonyították, hogy olyan meghatározó játékos, mint Angel Di María, hiánya sem jelent végzetes problémát Van Gaal gárdájának.
Mata és Herrera ugyanis tökéletesen megoldották feladatukat, nagyban hozzájárulva a United remek labdabirtoklási mutatóihoz. Míg Di María berobbanó tehetségét kamatoztatta eddig a United, most Herrera és Mata bizonyították hasznosságukat a Vörös Ördögök játékában. A duó összjátékának hasznossága lehet a kulcs, a szentek elleni nagyon fontos mérkõzés során.
A Manchester United nagy riválisai, csaknem mind botlottak a hétvégén, és ha a Vörös Ördögöknek sikerül legyõzniük a Southamptont, akkor mindössze öt ponttal lesznek lemaradva a városi rivális Citytõl és nyolccal az éllovas Chelsea-tõl. Ami egyértelmû üzenet lenne a riválisok felé: Van Gaal gárdája megerõsödött!
Egy újabb gyõzelem, minden bizonnyal nagy lökést adna az Old Trafford legénységének a sûrû ünnepi idõszak elõtt, melynek végére feltehetõen nagy változások lesznek láthatók a Peremier League idei, rendkívül szoros tabelláján. A Vörös Ördögök elõtt pedig, talán már nem csak a legjobb négy közé jutás lenne a kitûzött cél.
Forrás: mufclatest.com
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!