Gólokra törekszik a csapat
A Manchester United új csapata dinamikus támadásokat vezetett a QPR elleni 4-0-s siker során, növelve reményét annak, hogy sokkal szebb játékra lesz képes a gárda ebben a szezonban.
Impozáns bemutatót tartott a csapat a QPR ellen, a játékosok bátran mentek elõre és az is megmutatkozott a meccsen, hogy van Gaalnak hihetetlen variációs lehetõségei vannak támadások terén. Radamel Falcao a padról állt be csereként, bemutatkozva a csapatban leigazolása óta. Azonban az, ahogy a támadó nevét skandálták a lelátókról beállításakor, mutatja meg igazán, mennyire izgatottak a szurkolók, hogy láthatják a csapatban az egyik legjobb befejezõcsatárt.
A kolumbiai támadó elég félelmetes statisztikával rendelkezik, ugyanis 0.62-es a gólátlaga meccsenként, ám most nem talált be, de ez annak is köszönhetõ, hogy csak a második félidõ felében állították be, így nem sok lehetõséget kapott a QPR ellen, egyetlen komolyabb helyzetét Rob Green hárította, de nem úgy tûnt, mint akinek sok idõ kell ahhoz, hogy komolyabb veszélyt jelentsen majd a kapukra. Ismét edzésbe állt, és le is nyûgözte Louis van Gaalt, aki még a múlthéten nyilatkozott róla: "Amint helyzetbe kerül, abból gól születik."
Robin van Persie szintén termékeny támadó, igen impozáns rekorddal büszkélkedhet, 48 gól 79 meccs alatt eddig a Manchester Unitedben, akárcsak Wayne Rooney, aki megkívánja dönteni klub és válogatott szinten a góllövési rekordokat. A csapatkapitány a QPR ellen lõtt góljával együtt eddig 218 találatnál jár - õ a harmadik a United örökranglistáján góllövések szempontjából.
Azonban nem csak az élen játszó játékosok jelentenek veszélyt a kapukra. Angel de Maria ragyogó produkcióval debütált vasárnap. Mielõtt csatlakozott volna az Old Trafford-ra a Real Madridnál 49 gólpasszt számlált négy szezon alatt, ebbõl 17 a 2013/14-es szezonban született, az elsõ öt európai ligák csapatai között a legjobb statisztika. Elsõ hazai mérkõzésén a Unitedben góllal debütált és mind a négy gólból rendesen kivette a részét.
Ander Herrera, aki a második gólját szerezte a Vörös Ördögöknek a QPR ellen, beszélt Di Mariáról: "Angel az egyik legjobb játékos a világon. A Manchester Unitednek mindig voltak top játékosai, de õ az egyik legjobb."
Juan Mata nagyban hozzájárult a vasárnapi könnyû gyõzelemhez, az õ mérlege 9 gól 11 meccsen tavaly március óta. Az U21-es korosztály hétfõn találkozott a Sunderland csapatával, ahol Adnan Januzaj kimagaslóan teljesített, ezzel jelezve, hogy készen áll az elsõ csapatban is bizonyítani. A fiatal belga vezérletével, kitûnõ formájával és mesterhármasával 4-0-ra gyõzedelmeskedni tudtak a tartalékok. James Wilson is visszatért sérülésébõl, ami eddig a szezonban hátráltatta és debütálásán gyorsan rúgott is négy gólt a Manchester City ellen a Manchester Senior kupa döntõjében a múlt hónapban.
Van Gaal ismét újraalkothatja csapatát a soron következõ idegenbeli mérkõzésre (a Leicester ellen), nagy kihívás vár rá, hogy összeállítsa azt a zseniális, fitt támadókból álló csapatot, amely gyõzedelmeskedhet - egy valami biztos nem fog hiányozni, az pedig azon játékosok listája, akik elõkészíthetik és belõhetik a gólokat. A menedzser a múlt héten azt mondta játékosainak: "Kezdjünk tiszta lappal." Csak remélheti, hogy a játékosai ott folytatják, ahol múlt hét vasárnap abbahagyták.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!