Átigazolási Center - Augusztus 4-10.

55 millió Di Mariáért?


Augusztus 10.


Thomas Vermaelen: az Arsenal csapatkapitánya öt évre aláírt a Barcelonához, így már biztosan nem igazol a Manchester Unitedhez. 

 

Javier Hernandez: Ronald Koeman továbbra is szeretné leigazolni a United mexikói csatárát, akit azonban az Inter is szeretne soraiban tudni. (Telegraph)

 

Daley Blind: az elkövetkezendõ napok során a Vörös Ördögök ajánlatot tehetnek az Ajax bekkjéért. A Mirror úgy tudja, a manchesteri klub 15 milliót adna a 24 éves játékosért, aki tavaly a holland bajnokság legjobbja volt. 

 

Mats Hummels: miután Vermaelen a Barcához igazolt, a United ismét megkörnyékezné a Dortmund védõjét. Bár Jürgen Klopp kijelentette, hogy Hummels a nyáron nem megy sehova, a Vörös Ördögök azonban 30 millió fontos ajánlattal tesztelnék a dortmundiakat. (Star)

 

Arturo Vidal: a játékos ügynöke ma Angliába repül, hogy élõben nézze meg a Community Shielden Alexis Sanchezt, akinek szintén õ az ügynöke. Az olasz Tuttosport szerint ha Fernando Felicevich a meccs után Angliában marad, az komoly jele lehet annak, hogy a középpályás Manchesterbe igazol a nyáron. Ráadásul a Juventus közben Vidal utódját is kinézte már, hiszen leigazolná az Intertõl Fredy Guarint, ha a chileitõl megválnának. Egyéb hírek szerint a Vörös Ördögök egy hetet adtak a Juventus-nak a Vidal-ügy lezárására, ha addig nem sikerült lezárni az átigazolást, a manchesteriek más játékos után néznek. 

 

 

Alex Song: ez a más játékos pedig akár a Barca középpályása lehet. A katalánok eladnák a kameruni játékost, és van Gaal ajánlatot is tehet érte, ha a Vidal-üzlet nem sikerülne. Songot a Tottenham is szeretné megszerezni. (Express)

 

Angel Di Maria: a PSG kiszállt a játékos megszerzéséért folyó harcból, elmondásuk szerint túl drága lenne nekik Di Maria. Eközben a United 55 millió fontot sem sajnálna az argentin szélsõért, akit öt évre igazolna le a klub és heti 120 ezer fontos bért kapna. (Express)

 

 

 

Augusztus 8.


Thomas Vermaelen: a Sky szerint a Manchester United letett arról, hogy megvegye az Arsenal belga védõjét, ugyanis Arsene Wenger játékost szeretne kérni cserébe, méghozzá vagy Phil Jones-t, vagy Chris Smallingot. Közben a BBC munkatársa, David Ornstein szerint az Ágyúsok már megállapodtak a Barcelonával, így a belga a katalánokhoz kerülhet 15 millió fontos áron.

 

Arturo Vidal: a Vörös Ördögök arra kérték a Juventus-t, hogy engedje el a középpályást Manchesterbe, ahol orvosi vizsgálatot szeretnének végrehajtani rajta. Szokatlan kérés ez annak fényében, hogy a két klub még nem egyezett meg a vételárról, de a United mindenképp szeretné ellenõrizni, hogy Vidal felépült teljesen a világbajnokság elõtt elszenvedett térdsérülésébõl. (Express)


Juan Cuadrado: az elkövetkezendõ napok során létrejöhet a megállapodás a kolumbiai játékos átigazolásának ügyében. A Manchester United kész 36 millió fontot adni a Fiorentinának Cuadradóért. (Express)

 

Brian Lenihan: a Cork City menedzsere, John Caulfield megerõsítette, angol topcsapatok érdeklõdnek a 20 éves középpályása iránt. A szakember az Arsenal, a Tottenham és a Manchester United nevét is megemlítette az érdeklõdõk között. (IBTimes)

 

 

Augusztus 7.

 

Arturo Vidal: a La Stampa is tudni véli már, hogy a középpályás mindenben megegyezett a Vörös Ördögökkel és 47 millió font ellenében érkezhet az Old Traffordra.

 

Fredy Guarin: a Corriere dello Sport információi szerint az Internazionale eladná a középpályást, mivel nagyon szeretnék leigazolni a Parmától Jonathan Biabiany-t. Van Gaal szeretné megerõsíteni középpályáját és ha Arturo Vidal állapota óvatosságra inti õt és nem igazolná le, úgy a 28 éves kolumbiai játékos lehet a befutó.

 

Mehdi Benatia: egész nyáron több klubbal is szóba hozták a 27 éves védõt, hiszen a lapok szerint a Real, a Chelsea és a Manchester United is érdeklõdött iránta. A játékosnak még 4 évig szól szerzõdése az örök városban, ám úgy tûnik, az AS Roma hamarosan leigazolja 8 millió fontért Konstantinos Manolas-t az Olympiacos-tól, így a kérõknek nagyobb esélyük lehet a marokkói játékos leigazolásáért folyó harcban. (Express)

 

Marouane Fellaini: hírek szerint a középpályás a héten tárgyal Louis van Gaallal arról, miként számít a menedzser a belga középpályásra. Mint ismert, a Napoli szeretné kölcsönvenni Fellainit egy teljes szezon erejéig. (Gianluca Di Marzio)

 

Memphis Depay: újabb holland játékos, aki egyre távolabb kerül a Unitedtõl. Bár hivatalos megkeresés a klub részérõl nem is történt a fiatal szélsõ iránt, úgy tûnik, már nem is lehetséges, hiszen a PSV elfogadta a Tottenham Hotspur ajánlatát, a londoni klub 10 millió fontot fizet a holland klubnak, valamint Nacer Chadli játékjoga is a PSV-t illeti majd. (Express)

 

Thomas Vermaelen: a Vörös Ördögök 15 millió fontot is megadnának az Arsenalnak a belga védõért annak érdekében, hogy a Barcelona más hátvéd után nézzen. A katalánok már 10 millió fontot ajánlottak az Ágyúsok csapatkapitányáért, de a United közölte a londoniakkal, készek 5 millióval többet megadni. Egyes lapok szerint a játékos a Unitedhez szeretne igazolni. (Daily Mail)

 

Angel Di Maria: a United ismét harcba szállt a szélsõért, akiért 60 millió fontot sem sajnálnának kiadni, ráadásul a jelenlegi 70 ezer fontos heti bérét megemelnék 120 ezerre. (Daily Star)

 

Daley Blind: ismét elõkerült a 24 éves holland játékos neve, akit szeretne leigazolni van Gaal azok után, hogy Patrice Evra távozásával csak Luke Shaw maradt a védelem bal szélére. (Daily Mail)

 

 

Nigel De Jong: a manchesteriek továbbra is tárgyalnak a játékos képviselõivel annak érdekében, hogy még a nyáron leigazolják õt. A goal.com szerint Ed Woodward a háttérben azon dolgozik, hogy 8 millió fontért megszerezze Louis van Gaal kiszemeltjét, a Man City korábbi játékosát. 

 

 

 

Augusztus 6.


Thomas Vermaelen: a Barcelona kész 10 millió fontot megadni az Arsenalnak a belga védõért, akit a United is szeretne leigazolni. Az Ágyúsok szívesebben adnák el a katalánoknak Vermaelent, mivel így nem erõsítenének egy közvetlen riválist. (Daily Mail)

 

Shinji Kagawa & Javier Hernandez: az Atletico Madrid a Vörös Ördögöktõl erõsítene és 32 millió eurót (25 millió font) adna a United két játékosáért. (Guardian)

 

Arturo Vidal: a chilei szövetségi kapitány, Jorge Sampaoli szerint egyetlen oka van annak, hogy Vidal még nem csatlakozott a Vörös Ördögökhöz: Louis van Gaal-nak kételyei vannak Vidal egészségét illetõen, és nem biztos abban, hogy a játékos valaha teljesen felépül térdsérülésébõl. (Sport Witness)

 

Mats Hummels: a játékos egy kacsintós twitter bejegyzést tett, miszerint "ezek szabadságának utolsó napjai" és "hamarosan (feltétetlezhetõen) egy izgalmas hírt jelent be". Ezzel természetesen rengeteg spekulációra adott okot a médiának. Többen már Manchester United mezben látják 30 millió font ellenében a játékost, azonban elképzelhetõ, hogy egy Dortmunddal történõ szerzõdés hosszabbítást jelent be. (HITC Sport)

 

Blind, Vlaar, Strootman: a Marca szerint LvG tárgyalásokat folytat a 3 holland játékos megszerzésérõl.

 

 

Augusztus 4.


Thomas Vermaelen: a hírek szerint a 28 éves védõ közölte az Arsenallal, nem kíván szerzõdést hosszabbítani velük. Mint ismert, a United szeretné leigazolni a belgát, akinek jelenlegi kontraktusa a jövõ nyáron lejár. Az elõzõ hónapban a Vörös Ördögök 7 millió fontot ajánlottak az Ágyúsoknak Vermaelenért, a londoni klub azonban elutasította azt az ajánlatot. Ám ezzel, hogy a játékos elutasította az Arsenal hosszabbítási kísérletét, újabb lépéssel közelebb kerülhetett ahhoz, hogy az Old Traffordon kössön ki. (Express)

 

Javier Hernandez: az olasz Tuttosport tudni véli, hogy a United 11 millió euró (8,8 millió font) ellenében már elengedné a mexikói csatárt, akiért többek között a spanyol Atletico Madrid is érdeklõdik.

 

Arda Turan: az Express-ben megjelent cikk szerint a Manchester United kész 16 millió fontot és Shinji Kagawát odaadni az Atletico Madridnak a török középpályásért cserébe.

 

 

Marouane Fellaini: a Sky Sports Italia tudni véli, hogy a belga középpályás akár már ma áteshet az orvosi vizsgálaton, mielõtt a Napoli csapatához kerülne, bár az átigazolás körül nézeteltérések akadtak a klubok között a játékos bérével kapcsolatban. Fellaini kölcsönadása így hamarosan megtörténhet, de a United mindenképp úgy szeretné megoldani, hogy a nápolyiak fizessék a játékos bérét, az olasz klub azonban fele-fele arányban szeretné ezt megoldani.

 

Demetri Mitchell: a Southampton szeretné kölcsönvenni a United fiatal tehetségét. Mitchell remekelt a Uniteddel az idei Milk Cupon is és Ronald Koeman szívesen látná csapatában a támadót. (Mirror)

 

Arturo Vidal: a középpályás esetleges leigazolása azt is jelentheti, hogy a Vörös Ördögök megválnak Nanitól és Hernandeztõl, ugyanis a Juventus úgy menne bele az üzletbe, ha bizonyos pénzösszeg mellé megkapná a két kiszemelt támadót is. (Corriere dello Sport)

 

Juan Cuadrado: a katalán Sport szerint a United 28 millió fontos ajánlatot tett a Fiorentina játékosáért. A kolumbiai szélsõt a Barcelona is akarja, de a manchesteriek remélik, hogy jobb fizetéssel az Old Traffordra tudják csábítani a világbajnokságon remeklõ játékost.

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!