Owen harcra kész

Michael Owen fittnek és harcra késznek tartja magát második Unitedes szezonjára.


Az angol válogatott csatár az elõzõ szezonnak úgy vághatott neki, hogy mindenki félelmének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy majd mennyi sérülés hátráltatja majd a szezon során, ezért nem tud újdonsült csapata, a Manchester United segítségére lenni.

 

Owen úgy tûnt, rácáfol a kétkedõkre, hiszen sokáig folyamatosan Sir Alex Ferguson rendelkezésére állt, egészen a március eleji Ligakupa-döntõ elérkeztéig, ahol a döntõben gólt rúgva súlyos sérülést szenvedett, amelybõl csak a nyár végére épült fel, kihagyva ezzel a Vörös Ördögök szezonhajráját és a világbajnokságot.

 

Mostanra, egy rehabilitációról szóló nyarat maga mögött hagyva és ebben a hónapban már három mérkõzésen pályára lépve, Owen úgy érzi, jók a kilátásra a 2010/2011-es szezonra.

 

"Nagyszerû dolog, hogy már játszhattam néhány mérkõzésen" - mondta a MUTV-nek.

 

"Nagyon jól éreztem magamat Írországban (az Airtricity League XI ellen) és a Community Shield-döntõben (a Chelsea ellen) is."

 

"Ez olyan, mint amikor újra edzésbe állsz és teljes mértékig boldog vagy attól, hogy végre újra elfáradhatsz."

 

"A nyaram nagy része a Carringtonon telt, a sérülésembõl próbáltam felépülni. Mostanra remekül érzem magam, fitt vagyok és harcra kész."

 

Michael visszatérésével, illetve Chicharito és Bebe érkezésével Ferguson csatártúltengésben "szenved". Wayne Rooney hiányzásával vasárnap Javier Hernandez és Dimitar Berbatov kezdett a csatárposzton, míg Michael Owen csereként állt be a 74. percben. Várni arra, hogy a menedzser bevesse, olyan dolog Michael számára, amihez már hozzászokhatott.

 

"Ez jó a klub számára" - tette hozzá az egykori aranylabdás a csapaton belüli versenyhelyzettel kapcsolatban.

 

"Vannak olyan napok, amikor megmutathatod, hogy mire vagy képes. A klub azért alkalmaz, hogy profitáljon a tudásodból és, hogy a legjobb teljesítményedet nyújtsd akkor, amikor szükség van rá."

 

Csakúgy, mint számos United játékost, Owent is lenyûgözte az, amit eddig az újdonsült igazolástól, Chicharitotól láttak.

 

"A szurkolók nagyon izgatottak az új igazolásokkal kapcsolatban és ez különösen igaz Javierre. Az edzéseken nagyon élénknek tûnik."

 

A mexikói csatárnak nyilván idõre lesz szüksége, míg megszokja az angliai életet, de Owen tudja, hogy mit érez - neki is voltak hasonló tapasztalatai spanyol kalandja során, amikor Liverpoolt elhagyva Spanyolországba költözött hogy a Real Madridnál játszon.

 

"Nagyon nehéz egy másik országból érkezve megszokni a teljesen más idõjárást, étkezési szokásokat, különösen, ha Angliában olyanra fordul az idõ, hogy kint már fagy. Érdekes lesz nyomon követni azt, ahogy beilleszkedik, de eddig minden rendben halad nála."


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!