Vörös ördögfiókák avagy a hihetetlen igazolás
c21 •
Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, David de Gea, Jaap Stam, Eric Cantona, David Beckham és társaik. Néhányan egészen fiatalon kerültek a klub kötelékébe, mások kiforrott játékosként érkeztek több százezer, millió fontért. A legendákra örökké emlékeznek, de mi a helyzet a botlásokkal?
Biztos volt már téma, csak korábban, mégis kiapadhatatlan forrás az átigazolás. A koronavírus-járvány miatt lelkes újságírói teendőim mellett jutott időm végre ismét átnyálazni Sir Alex önéletrajzi könyvét és persze a nagytakarítás során elfeledett manageres játék is kezem ügyébe került.
A gyors telepítés utáni játék valamint a könyv átigazolási politikája szinte egyszerre került terítékre. Meglepetésemre (valamint feledékenységemnek köszönhetően) ott áll Bébé neve. A portugál utcagyerek, akit a mester sosem látott, leigazolta, s aki örök ígéret maradt. Persze lehet azt mondani, hogy több is veszett Mohácsnál.
Csakhogy ezután kezdtem agyalni, hogy 1995 óta (amióta szurkolója vagyok a csapatnak) kik öltötték magukra a mezt és okoztak csalódást. Vagy azért, mert nagy ígéretként érkeztek és bukottan távoztak vagy nagyon ismertek voltak, mégis besültek az Old Traffordon. Felmerült bennem egy mellékes kérdés is: miért van az, hogy 1-2 kivételtől eltekintve jobbára betliznek a szigetországban a dél-amerikai játékosok?
A másik fő kérdés, hogy az alábbi listát mely nevekkel bővítenétek ki, illetve rajtuk kívül kiket sorolnátok a drága-besült és örök ígéret kategóriába?
Kapusok: Mark Bosnich, Massimo Taibi, Roy Caroll, Fabien Barthez
Mezőnyjátékosok: Alexander Büttner, Karel Poborsky, Bébé, Eric Djemba-Djemba, Gaby Obertan, Jordi Cruyff, Liam Miller, Anderson, Kléberson, Juan Sebastian Veron, Sinji Kagawa, Dong Fangzou, David Bellion, Diego Forlan
Meccs Center
FCSB vs Manchester United
Európa-liga csoportkör, 8. fordulóArena Națională
2025-01-30 21:00
Premier League 23. forduló
Craven Cottage
2025-01-26 20:00
2025-01-23 21:00
2025-01-19 15:00
2025-01-16 21:00
2025-01-12 16:00
Támogatás
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 22 | 54 | 21 | +33 | 53 |
2 | Arsenal | 23 | 44 | 21 | +23 | 47 |
3 | Nottingham Forest | 23 | 33 | 27 | +6 | 44 |
4 | Manchester City | 23 | 47 | 30 | +17 | 41 |
5 | Newcastle | 23 | 41 | 27 | +14 | 41 |
6 | Chelsea | 23 | 45 | 30 | +15 | 40 |
7 | Bournemouth | 23 | 41 | 26 | +15 | 40 |
8 | Aston Villa | 23 | 34 | 35 | -1 | 37 |
9 | Brighton & Hove Albion | 23 | 35 | 31 | +4 | 34 |
10 | Fulham | 23 | 34 | 31 | +3 | 33 |
11 | Brentford | 23 | 42 | 40 | +2 | 31 |
12 | Manchester United | 23 | 28 | 32 | -4 | 29 |
13 | Crystal Palace | 23 | 26 | 30 | -4 | 27 |
14 | West Ham | 23 | 28 | 44 | -16 | 27 |
15 | Tottenham | 23 | 46 | 37 | +9 | 24 |
16 | Everton | 22 | 19 | 28 | -9 | 23 |
17 | Leicester City | 23 | 25 | 49 | -24 | 17 |
18 | Wolves | 23 | 32 | 52 | -20 | 16 |
19 | Ipswich Town | 23 | 21 | 47 | -26 | 16 |
20 | Southampton | 23 | 16 | 53 | -37 | 6 |