Főoldal Hírek
Közös meccsnézés Helyszínek   |   Információk   |  
Szurkolói klub Utazás
Enciklopédia Szereplések   |   Gólok
Blog Fórum Fanatics TV PL Tippverseny
ManUtdFanatics hírek

U18: Reading 2-5 United

2017. május 06. 17:33

rovat: Akadémia és tartalékok




A Manchester United U18-as csapata a Reading otthonában aratott 5-2-es sikert.

A Vörös Ördögök Callum Gribbin góljának köszönhetően előnnyel vonulhattak szünetre, majd a fordulást követően négy gólt szereztek egy nagyon pörgős, eseménydús második félidő során.

A Reading ezt a mérkőzést az elit csoport harmadik helyén kezdte meg, miután négy mérkőzés alatt hét pontot gyűjtött be, a United pedig egy pozícióval lejjebb helyezkedett, szintén négy találkozó utáni öt pontjával. Mindkét csapat megnyerte előző hazai találkozóját, a Reading a Liverpoolt győzte le 2-1-re, míg a United ugyanilyen arányban múlta felül a West Ham-et a Cliffen.

Mindkét csapat élénken kezdte a találkozót, az első öt percben mindkét kapu veszélyben forgott. Gribbin nem sokkal, de mellé lőtt távolról, míg a Reading játékosa, Jazz Wallace hasonlóan keveset tévedett lövésével.

Gribbin nagyon élvezte a játékot a középpályán, és a 26. percben a tizenhatosról megeresztett lapos lövése utat talált a hálóba, ezzel megszerezve csapatának a vezetést.

Az együttesek ezt követően is folytatták a támadójátékot, ennek eredményeképpen mindkét kapu igencsak veszélyben forgott. Nem volt túlságosan fizikális a meccs, azonban a játékvezető így is kiosztott négy lapot a félidőben, köztük a United játékosának, Joshua Bohuinak is.

A második félidő elején gyorsan bekezdett a vendég együttes, Zachary Dearnley, Aidan Barlow és Jake Kenyon is közel jártak az előny növeléséhez, de utóbbi lövésénél a kapus Liam Driscoll nagyot hárított.

Az 56. percben a United előnye megduplázódott, a Reading védője, Cameron Green szabálytalankodott Barlow-val szemben a büntetőterületen belül, a sértett pedig maga állt oda, és értékesítette a lehetőséget.

Tíz perccel a második gólt követően ismét büntető következett, ezúttal azonban a Reading végezhette el azt, miután Max Dunne állította meg szabálytalanul Joe Wilsont. Wallace vállalta el a tizenegyest, amit hidegvérrel belőtt a Vörös Ördögök portásának, Theo Richardsonnak a kapujába.

Ethan Hamilton a 72. percben visszaállította a két gólos különbséget bal lábas lövésével, majd a mérkőzés vége előtt 2 perccel a Reading ismét visszajött egy gólra Akin Odemayo góljának köszönhetően, aki Jack Nolan kapufáról visszapattanó lövését pofozta be a kapuba.

Mindhiába a Reading egyenlítésbe vetett hite és reménye, a következő percben már ismét vendég gól következett, Dearnley és Bohui szép összjátéka után Barlow talált kapuba. A United végül meggyőző sikerét további egy góllal megkoronázta, a három perces hosszabbítás végén Dearnley talált be a hálóba, kialakítva ezzel a végeredményt.


U18 Premier League Merit Csoport | Hogwood Park | Gólszerzők: Wallace (büntető) 66, Odinayo 88; Gribbin 26, Barlow (büntető) 56, 89, Hamilton 72, Dearnley 90+3

United: Richardson; Tanner, Warren, Dunne, Kenyon; Whelan, Hamilton; Gribbin, Barlow, Dearnley; Bohui. Nem használ cserék: Barrett, Fojtíček, Makela, Diedrick-Roberts

 



ManUtd.com

Kovács Tamás      





Tarts velünk Manchesterbe és nézz meg élőben egy hazai meccset!
Részletes információk a közös utazásokról itt.

Csatlakozz a Fanatikusokhoz, légy Te is szurkolói klubunk tagja!
A szurkolói klubba történő belépésről és a lehetőségekről bővebben itt olvashatsz.

Szólj hozzá a Manutdfanatics fórumában!
Csatlakozz a Manutdfanatics.hu-hoz a Facebook-on!
Kövesd a Manutdfanatics.hu-t a Twitter-en!

Megosztás:
Megosztom a Twitteren! Megosztom Facebook-on



Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Hozzászólások:
frissítés
frissítés
Kapcsolódó hírek
Akadémiai csapat

2017. május 22. 08:15

címke: Akadémiai csapat

Büszke nap a United akadémiájának

2017. május 18. 21:58

címke: Akadémiai csapat

POTY: Gomes történelmet írt

2017. május 18. 19:33

címke: Akadémiai csapat

U18: United 2-4 Blackburn

2017. május 06. 19:36

címke: Akadémiai csapat

U18: United 0-3 Arsenal

Címkék
A hangadó, Adnan Januzaj, Akadémiai csapat, Ander Herrera, Andreas Pereira, Angol válogatott, Anthony Martial, Antonio Valencia, Arsenal, Ashley Young, Aston Villa, Átigazolási Center, Átigazolások, Axel Tuanzebe, Bajnokok Ligája, Bastian Schweinsteiger, Bournemouth, Bryan Robson, Cameron Borthwick-Jackson, Cardiff City, Chelsea, Chris Smalling, Crystal Palace, Daley Blind, David De Gea, David Gill, David Moyes, Ed Woodward, Edzöi stáb, Egykori játékosok, Érdekességek, Eric Bailly, Európa-liga, Everton, FA-kupa, FC United of Manchester, Felkészülési túra 2015, Felkészülési túra 2016, Felkészülési túra 2017, Fulham, Gary Neville, Glazer, Guillermo Varela, Henrikh Mkhitaryan, Híres magyar Vörös Ördögök, Hónap játékosa, Hónap legjobbja szavazás, Hónap Ördöge, Hull City, James Wilson, Játékosértékelés, Jesse Lingard, Joel Pereira, Jose Mourinho, Juan Mata, Kölcsönlesen, Közös meccsnézések, Leicester City , Ligakupa, Liverpool, Louis van Gaal, Luke Shaw, Manchester City, Manchester United, Manutdfanatics.hu, Marcos Rojo, Marcus Rashford, Marouane Fellaini, Matteo Darmian, Memphis Depay, Michael Carrick, Morgan Schneiderlin, Newcastle, Norwich City, Paul Pogba, Paul Scholes, Pénzügyek, Phil Jones, Phil Neville, Pletykák, átigazolások, Premier League, Ryan Giggs, Sergio Romero, Sir Alex Ferguson, Sir Bobby Charlton, Sir Matt Busby, Southampton, Stoke City, Sunderland, Swansea City, Szurkoló szemmel, Szurkolói klub, Taktikai mágnestábla, Tartalék csapat, Timothy Fosu-Mensah, Tottenham, Utazás, Válogatottak, Visszhang, Watford, Wayne Rooney, West Brom, West Ham, Zlatan Ibrahimovic,
Facebook
Tabellák

Premier League 2016/17

  Csapat M GK P
 
1. Chelsea 37 +48 90
2. Tottenham Hotspur 37 +54 83
3. Manchester City 37 +36 75
4. Liverpool 37 +33 73
5. Arsenal 37 +31 72
6. Manchester United 37 +23 66
7. Everton 37 +20 61
8. Southampton 37 -6 46
9. West Bromwich Albion 37 -7 45
10. Bournemouth 37 -12 45
11. Leicester City 37 -15 43
12. West Ham United 37 -18 42
13. Crystal Palace 37 -11 41
14. Stoke City 37 -16 41
15. Burnley 37 -15 40
16. Watford 37 -23 40
17. Swansea City 37 -26 38
 
18. Hull City 37 -37 34
19. Middlesbrough 37 -23 28
20. Sunderland 37 -36 24
Meccs Center
LA Galaxy vs
Manchester United
I Felkészülési szezon 1. forduló
StubHub Center, Carson
2017. július 15. 16:00
beharangozó hamarosan...
I Real Salt Lake vs
Manchester United
2017. július 17. 16:00
I Manchester City vs
Manchester United
2017. július 20. 16:00
I Real Madrid vs
Manchester United
2017. július 23. 16:00
I Barcelona vs
Manchester United
2017. július 26. 16:00
Ajax vs
Manchester United
0-2 Európa-liga Döntő. forduló
Friends Arena
2017. május 24. 20:45
összefoglaló hamarosan...
2-0 Manchester United vs
Crystal Palace
2017. május 21. 16:00
0-0 Southampton vs
Manchester United
2017. május 17. 20:45
2-1 Tottenham Hotspur vs
Manchester United
2017. május 14. 17:30
1-1 Manchester United vs
Celta Vigo
2017. május 11. 21:05
Sérültek, Eltiltottak
Szavazás

korábbi szavazásaink
Csak regisztrált tag szavazhat. Kérlek, lépj be, vagy regisztrálj!
Belépés  Főoldal Regisztráció Elfelejtett jelszó Ajánlom ismerősnek