Főoldal Hírek
Közös meccsnézés Helyszínek   |   Információk   |  
Szurkolói klub Utazás
Enciklopédia Szereplések   |   Gólok
Blog Fórum Fanatics TV PL Tippverseny
ManUtdFanatics hírek

Ibrahimovic: Én vagyok Zlatan, a hódító

2017. január 12. 11:10

rovat: ManUtd.com




A nyári igazolás, Zlatan Ibrahimovic úgy érzi, máris meghódította az angol futballt a Manchester Uniteddel - ez pedig csak "három hónapjába telt".

A svéd gólvágó betegség miatt kihagyta a keddi, Hull City elleni Ligakupa elődöntő első mérkőzését, azután, hogy előtte szombaton végig csak a kispadon ült a Reading elleni FA-kupa 3. fordulós összecsapáson. José Mourinho ennek ellenére arra számít, hogy vasárnap az ő vezetésével rohamozhatják majd az ősi rivális Liverpool kapuját az Old Traffordon rendezendő bajnoki rangadón.

 

Ibrahimovic a Manchester United házi gólkirálya eddig a szezonban, és a Premier League góllövőlistáján is csak egy találattal marad el az éllovas Chelsea-s Diego Costa mögött, azonban ő ezzel saját bevallása szerint nem foglalkozik, a csapat sikere ugyanis sokkal fontosabb számára. Ugyanis úgy véli, személyes céljait már elérte azáltal, hogy bizonyította klasszisát az angol bajnokságban is.

 

"Nem, én nem üldözök senkit se" - kezdte a Manutd.com-nak, amikor arról kérdezték, lát-e esélyt Costa beérésére.

 

"Én a fődíjra pályázok - a Premier League trófeára. Ez a célom. Az egyéni elismerések majd együtt jönnek a fő cél elérésével, ezek az egyes játékosok számára egyfajta bónusszal érnek fel."

 

 

"Ha kollektív sikert tudunk elérni, azzal az egyén is nyerni fog. Én megpróbálom tudásomhoz mérten a lehető legjobb módon segíteni a csapatot abban, amiben a legjobb vagyok - gólszerzéssel, azzal hogy jól játszom és helyzeteket alakítok ki a társaimnak. Ameddig erre képes vagyok, addig tudom, hogy a csapatom segítségére vagyok. Ugyanez igaz rájuk is, ők is úgy segítenek nekem, ahogy csak tudnak, a csapat érdekében. Nincsenek egyéni céljaim, mert már három hónap alatt elértem őket Angliában. Mivel már meghódítottam Angliát - és erre csak három hónapra volt szükségem."

 

A csatár szerint a Unitedről nem lehet lekicsinylően beszélni a bajnoki címért folyó harcban, tekintve, hogy a hétvégén a rivális Mersey-partiak látogatnak Manchesterbe. Egy esetleges győzelemmel a Vörös Ördögök két pontra megközelítenék Jürgen Klopp együttesét, Ibrahimovic szerint ez pedig végérvényesen a helyére tenné a dolgokat a csapatnál.

 

"Voltak sötét időszakaink, megvoltak a hullámhegyek és -völgyek a játékunkban, akkor is, amikor nyertünk és akkor is, amikor veszítettünk" - tette hozzá.

 

 

"Mostanában nyerő szériát futunk, mert csapatként stabilizálódni tudtunk. Az edző megtalálta az alapcsapatát, ami nem könnyű feladat, ha új vagy egy csapatnál, és szeretnéd átadni a játékról vallott filozófiádat, illetve a játékstílusodat."

 

"Ezt mondom a kezdetektől fogva - szépen lassan, de egyre jobbak leszünk és minden össze fog állni. Csapatként meg kell találnunk a megfelelő kapcsolódási pontokat. Mostanra már látható, hogy milyen identitása van ennek a csapatnak. Kezdjük megtalálni egymást, de szerintem még ennél is jobb teljesítményre vagyunk együtt képesek. És ezt meg is fogjuk mutatni - nagyon keményen dolgozunk rajta."

 

"Az elmúlt egy-másfél hónap megmutatta a megfelelő utat, és bár az élmezőnyhöz képest nagy a hátrányunk, most már jobbak vagyunk. Ezzel együtt pedig faragni is tudtunk a különbségen. Arra várunk, hogy a többi csapatnál is bekövetkezzen a hullámvölgy, hogy hibázzanak, mi pedig ott leszünk, hogy lecsapjunk a lehetőségre. Addig is nehéz feladatot fogunk nekik adni, mert szerintem a szezon második fele mindig a döntő jelentőségű, és az is lesz ebben az esetben is. Bármit is akarnak és bárhonnan is jöjjenek, majd meglátják, mi mit akarunk. Én tudom mi mit akarunk. És meg is fogjuk mutatni."



Manutd.com

Lakner Péter      


TV műsor ajánló
Manchester United - Liverpool ÉLŐ
Premier League 21. forduló
2017. január 15. 17:00
 



Tarts velünk Manchesterbe és nézz meg élőben egy hazai meccset!
Részletes információk a közös utazásokról itt.

Csatlakozz a Fanatikusokhoz, légy Te is szurkolói klubunk tagja!
A szurkolói klubba történő belépésről és a lehetőségekről bővebben itt olvashatsz.

Szólj hozzá a Manutdfanatics fórumában!
Csatlakozz a Manutdfanatics.hu-hoz a Facebook-on!
Kövesd a Manutdfanatics.hu-t a Twitter-en!

Megosztás:
Megosztom a Twitteren! Megosztom Facebook-on



Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Hozzászólások:
frissítés
1
frissítés
1
Kapcsolódó hírek
Zlatan Ibrahimovic

2017. augusztus 11. 15:42

címke: Zlatan Ibrahimovic

Mourinho megerősítette, tárgyalnak Zlatannal

2017. augusztus 09. 15:00

címke: Zlatan Ibrahimovic

Tárgyalásban a United Ibrahimovic visszaigazolásáról

2017. július 14. 05:48

címke: Zlatan Ibrahimovic

A Galaxy-nál nem nyilatkoznak Zlatanról

2017. július 09. 15:31

címke: Zlatan Ibrahimovic

Ibrahimovic új szerződést kaphat januárban

Címkék
A hangadó, Adnan Januzaj, Akadémiai csapat, Ander Herrera, Andreas Pereira, Angol válogatott, Anthony Martial, Antonio Valencia, Arsenal, Ashley Young, Aston Villa, Átigazolási Center, Átigazolások, Axel Tuanzebe, Bajnokok Ligája, Bastian Schweinsteiger, Bournemouth, Bryan Robson, Cameron Borthwick-Jackson, Cardiff City, Chelsea, Chris Smalling, Crystal Palace, Daley Blind, David De Gea, David Gill, David Moyes, Ed Woodward, Edzöi stáb, Egykori játékosok, Érdekességek, Eric Bailly, Európa-liga, Everton, FA-kupa, FC United of Manchester, Felkészülési túra 2015, Felkészülési túra 2016, Felkészülési túra 2017, Fulham, Gary Neville, Glazer, Guillermo Varela, Henrikh Mkhitaryan, Híres magyar Vörös Ördögök, Hónap játékosa, Hónap legjobbja szavazás, Hónap Ördöge, Hull City, James Wilson, Játékosértékelés, Jesse Lingard, Joel Pereira, Jose Mourinho, Juan Mata, Kölcsönlesen, Közös meccsnézések, Leicester City , Ligakupa, Liverpool, Louis van Gaal, Luke Shaw, Manchester City, Manchester United, Manutdfanatics.hu, Marcos Rojo, Marcus Rashford, Marouane Fellaini, Matteo Darmian, Memphis Depay, Michael Carrick, Morgan Schneiderlin, Nemanja Matic, Newcastle, Norwich City, Paul Pogba, Paul Scholes, Pénzügyek, Phil Jones, Phil Neville, Pletykák, átigazolások, Premier League, Romelu Lukaku, Ryan Giggs, Sergio Romero, Sir Alex Ferguson, Sir Bobby Charlton, Sir Matt Busby, Southampton, Stoke City, Sunderland, Swansea City, Szurkoló szemmel, Szurkolói klub, Taktikai mágnestábla, Tartalék csapat, Timothy Fosu-Mensah, Tottenham, Utazás, Válogatottak, Victor Lindelöf, Visszhang, Watford, Wayne Rooney, West Brom, West Ham, Zlatan Ibrahimovic,
Facebook
Tabellák

Premier League 2017/18

  Csapat M GK P
 
1. Manchester United 2 +8 6
2. Huddersfield Town 2 +4 6
3. West Bromwich Albion 2 +2 6
4. Watford 2 +2 4
5. Manchester City 2 +2 4
6. Liverpool 2 +1 4
7. Southampton 2 +1 4
8. Everton 2 +1 4
9. Leicester City 2 +1 3
10. Tottenham Hotspur 2 +1 3
11. Arsenal 2 0 3
12. Chelsea 2 0 3
13. Burnley 2 0 3
14. Stoke City 2 0 3
15. Swansea City 2 -4 1
16. Newcastle United 2 -3 0
17. Bournemouth 2 -3 0
 
18. Crystal Palace 2 -4 0
19. Brighton and Hove Albion 2 -4 0
20. West Ham United 2 -5 0
Meccs Center
Manchester United vs
Leicester City
H Premier League 3. forduló
Old Trafford
2017. augusztus 26. 18:30
beharangozó hamarosan...
I Stoke City vs
Manchester United
2017. szeptember 09. 18:30
H Manchester United vs
Everton
2017. szeptember 17. 17:00
I Southampton vs
Manchester United
2017. szeptember 23. 16:00
H Manchester United vs
Crystal Palace
2017. szeptember 30. 16:00
Swansea City vs
Manchester United
0-4 Premier League 2. forduló
Liberty Stadium
2017. augusztus 19. 13:30

Swansea City 0-4 Manchester United

Nehezen indult, nagyon nehezen folytatódott, de könnyű vége lett a Hattyúk elleni összecsapásnak.
4-0 Manchester United vs
West Ham United
2017. augusztus 13. 17:00
2-1 Real Madrid vs
Manchester United
2017. augusztus 08. 20:45
1-2 Sampdoria vs
Manchester United
2017. augusztus 02. 20:45
0-3 Valerenga vs
Manchester United
2017. július 30. 19:00
Sérültek, Eltiltottak
Szavazás

korábbi szavazásaink
Csak regisztrált tag szavazhat. Kérlek, lépj be, vagy regisztrálj!
Belépés  Főoldal Regisztráció Elfelejtett jelszó Ajánlom ismerősnek