Főoldal Hírek
Közös meccsnézés Helyszínek   |   Információk   |  
Szurkolói klub Utazás
Enciklopédia Szereplések   |   Gólok
Blog Fórum Fanatics TV PL Tippverseny
ManUtdFanatics hírek

Gibson az Evertonhoz igazolt

2012. január 13. 12:28

rovat: ManUtd.com




Meg nem nevezett átigazolási díj ellenében Darron Gibson átigazolt az Evertonhoz, ahol négy és fél éves szerződést írt alá.

A 24 éves ír válogatott középpályás 18. születésnapját követő napon debütált a Manchester Unitedben még 2005 októberében, a Barnet elleni Ligakupa találkozón.

Gibson 60-szor szerepelt a Vörös Ördögök csapatában és 10 gólig jutott, többek között 2010-ben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Bayern Münchennek beköszönt, valamint 2011-ben a Schalke elleni BL elődöntőn is gólt szerzett.

 


Láb sérülése miatt a felkészülési szezont is ki kellett hagynia és először csak november 30-án, a Crystal Palace elleni Ligakupa találkozón szerepelt ebben a szezonban, bajnokin is csupán egy alkalommal lépett pályára, a Boxing Dayen megrendezett Wigan elleni összecsapáson.

Minden jót kíván a jövőre nézve Gibsonnak a Manchester Unitednél dolgozó összes alkalmazott. Darron Gibson új csapatában a 4-es mezt viseli.

 



manutd.com

Balog Attila     





Tarts velünk Manchesterbe és nézz meg élőben egy hazai meccset!
Részletes információk a közös utazásokról itt.

Csatlakozz a Fanatikusokhoz, légy Te is szurkolói klubunk tagja!
A szurkolói klubba történő belépésről és a lehetőségekről bővebben itt olvashatsz.

Szólj hozzá a Manutdfanatics fórumában!
Csatlakozz a Manutdfanatics.hu-hoz a Facebook-on!
Kövesd a Manutdfanatics.hu-t a Twitter-en!

Megosztás:
Megosztom a Twitteren! Megosztom Facebook-on



Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Hozzászólások:
frissítés
1
2
3
4
5
6
frissítés
1
2
3
4
5
6
Kapcsolódó hírek
Átigazolások

2017. július 31. 17:05

címke: Átigazolások

Hivatalos: Matic a Unitedé

2017. július 10. 18:54

címke: Átigazolások

Hivatalos: Lukaku aláírta szerződését

2017. július 09. 10:44

címke: Átigazolások

Lukaku: A legnagyobb klubhoz igazolok

2017. július 08. 09:02

címke: Átigazolások

Hivatalos: Lukaku érkezik

Darron Gibson

2012. január 13. 15:50

címke: Darron Gibson

Gibson Rooneytól kért tanácsot

2012. január 13. 14:39

címke: Darron Gibson

Minden jót, Gibson!

Everton

2014. április 19. 21:46

címke: Everton

Martinez: A United jövőre dobogós lesz

2014. április 20. 08:20

címke: Everton

Moyes tiszteletet szeretne az Everton szurkolóktól

Címkék
A hangadó, Adnan Januzaj, Akadémiai csapat, Ander Herrera, Andreas Pereira, Angol válogatott, Anthony Martial, Antonio Valencia, Arsenal, Ashley Young, Aston Villa, Átigazolási Center, Átigazolások, Axel Tuanzebe, Bajnokok Ligája, Bastian Schweinsteiger, Bournemouth, Bryan Robson, Cameron Borthwick-Jackson, Cardiff City, Chelsea, Chris Smalling, Crystal Palace, Daley Blind, David De Gea, David Gill, David Moyes, Ed Woodward, Edzöi stáb, Egykori játékosok, Érdekességek, Eric Bailly, Európa-liga, Everton, FA-kupa, FC United of Manchester, Felkészülési túra 2015, Felkészülési túra 2016, Felkészülési túra 2017, Fulham, Gary Neville, Glazer, Guillermo Varela, Henrikh Mkhitaryan, Híres magyar Vörös Ördögök, Hónap játékosa, Hónap legjobbja szavazás, Hónap Ördöge, Hull City, James Wilson, Játékosértékelés, Jesse Lingard, Joel Pereira, Jose Mourinho, Juan Mata, Kölcsönlesen, Közös meccsnézések, Leicester City , Ligakupa, Liverpool, Louis van Gaal, Luke Shaw, Manchester City, Manchester United, Manutdfanatics.hu, Marcos Rojo, Marcus Rashford, Marouane Fellaini, Matteo Darmian, Memphis Depay, Michael Carrick, Morgan Schneiderlin, Nemanja Matic, Newcastle, Norwich City, Paul Pogba, Paul Scholes, Pénzügyek, Phil Jones, Phil Neville, Pletykák, átigazolások, Premier League, Romelu Lukaku, Ryan Giggs, Sergio Romero, Sir Alex Ferguson, Sir Bobby Charlton, Sir Matt Busby, Southampton, Stoke City, Sunderland, Swansea City, Szurkoló szemmel, Szurkolói klub, Taktikai mágnestábla, Tartalék csapat, Timothy Fosu-Mensah, Tottenham, Utazás, Válogatottak, Victor Lindelöf, Visszhang, Watford, Wayne Rooney, West Brom, West Ham, Zlatan Ibrahimovic,
TV műsor
Southampton - Manchester United ÉLŐ
Premier League 6. forduló
2017. szeptember 23. 16:00
 
Facebook
Tabellák

Premier League 2017/18

  Csapat M GK P
 
1. Manchester City 5 +14 13
2. Manchester United 5 +14 13
3. Chelsea 5 +3 10
4. Newcastle United 5 +2 9
5. Tottenham Hotspur 5 +4 8
6. Huddersfield Town 5 +2 8
7. Burnley 5 +1 8
8. Liverpool 5 0 8
9. West Bromwich Albion 5 0 8
10. Southampton 5 0 8
11. Watford 5 -2 8
12. Arsenal 5 -1 7
13. Stoke City 5 -1 5
14. Swansea City 5 -3 5
15. Leicester City 5 -2 4
16. Brighton and Hove Albion 5 -3 4
17. West Ham United 5 -6 4
 
18. Everton 5 -8 4
19. Bournemouth 5 -6 3
20. Crystal Palace 5 -8 0
Meccs Center
Southampton vs
Manchester United
I Premier League 6. forduló
St. Marys
2017. szeptember 23. 16:00

Beharangozó: Southampton - Manchester United

Ma délután délre látogatnak a Vörös Ördögök, a Southampton vendégeként lépnek pályára a Premier League 6. fordulójában.
H Manchester United vs
Crystal Palace
2017. szeptember 30. 16:00
Manchester United vs
Burton Albion
4-1 Ligakuap 3. forduló
Old Trafford
2017. szeptember 20. 21:00

Manchester United 4-1 Burton

A Manchester United címvédőhöz méltóan, magabiztos játékkal és egy könnyed győzelemmel kezdte meg a Ligakupa küzdelmeit.
4-0 Manchester United vs
Everton
2017. szeptember 17. 17:00
3-0 Manchester United vs
FC Basel
2017. szeptember 12. 20:45
2-2 Stoke City vs
Manchester United
2017. szeptember 09. 18:30
2-0 Manchester United vs
Leicester City
2017. augusztus 26. 18:30
Sérültek, Eltiltottak
Szavazás

korábbi szavazásaink
Csak regisztrált tag szavazhat. Kérlek, lépj be, vagy regisztrálj!
Belépés  Főoldal Regisztráció Elfelejtett jelszó Ajánlom ismerősnek