Ferdinand üdvözli a bajnoki címet
A United védõje boldog, miután idén sikerült bebiztosítania csapatának egy döntetlennel a bajnoki címet az Ewood Parkban, ahol tavaly ugyanez az eredmény késõbb csak a második helyet jelentette a Vörös Ördögöknek.
Az elmúlt szezonban a Vörös Ördögök csupán egy 0-0-s döntetlent tudtak elérni a Blackburn otthonában, ami késõbb a bajnoki címbe került – a Chelsea egyetlen ponttal bizonyult jobbnak a szezon végén –, azonban a mostani 1-1-es döntetlen a történelmi, 19. bajnoki címet jelentette a United számára.
A vezetést a Blackburn szerezte meg Brett Emerton révén, majd a United büntetõt harcolt ki és Rooney értékesítette azt, hogy a hármas sípszó után a csapat és szurkolói extázisban ünnepelhessenek.
Ferdinand örül, hogy csapata bebiztosította a bajnoki címet, két hét múlva ugyanis a Barcelona elleni UEFA Bajnokok Ligája döntõ vár Rioékra, emellett üdvözölte a csapatszellemet is, amely szükségeltetett ahhoz, hogy a United visszatérhessen a meccsbe.
"Tavaly egy ponton múlott a bajnoki cím, és itt [az Ewood Parkban] buktunk el, szóval jó dolog, hogy most visszatérhettünk és ugyanezen a helyen ünnepelhettünk."
"Elég könnyelmûek voltunk a bekapott gólnál, de kitartottunk és ez kifizetõdött. Ez a siker sokkal könnyebbé tette a dolgokat a menedzser számára, ebben biztos vagyok."

"Az idei egy jobb bajnokság volt, a csapatok egymást múlták felül, akárhol is álltak a tabellán, emiatt még izgalmasabb volt a szezon a rajongóknak."
Ferdinand az elmúlt években többször is a partvonalon túlra kényszerült különbözõ sérülések miatt, errõl is beszélt: "Örülök, mert ugyan rengeteg nehézségen mentem át a sérülések miatt, azonban, ha keményen dolgozol, a jutalom sem marad el."
Dimitar Berbatov – akit 22 gólja ellenére az utóbbi hetekben mellõzött Ferguson - is örömét fejezte ki, miután második bajnoki címét ünnepelhetette csapatával.
"Nagyszerû dolog számomra a második bajnoki címem. Számos gólt szereztem a szezon során és segítettem a csapatnak, hogy a végén mi ünnepelhessünk. Még mindig a góllövõlista elsõ helyezettje vagyok."
skysports.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |